Narancsos csokoládémousse

A narancsos, erőteljes csokiíz és a légiesen könnyű textúra ellentéte teszi igazán naggyá ezt a pár kanálnyi, aprócska desszertet.

narancsos csokimousse (2)

Néhány napja Kisbogárnál és Praliné Zsuzsinál láttam a vizes csokoládémousse receptjét. Egyből tudtam, hogy a narancsleves verzióját ki kell próbálnom! Már a képeken is csodásan mutatott a csupa csoki habos mousse, és valóban igaz, amit mindketten írtak: ez a mousse attól igazán különleges, hogy könnyedebb, mint tejszínes társai, és az íze is sokkal csokisabb, mivel a narancslé csak egy kis narancsízt ad hozzá, és egy hangyányit sem próbálja meg a tejcsokoládék világa felé terelni az ízvilágot – nemúgy, mint a tejszín.

Nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető desszert, ami a mai rohanós világban igazán jó hír! Én reggel, még munka előtt állítottam össze, napközben a hűtőben várta a sorsát, a fotózást még túlélte, de este már csak a gondosan kikapargatott poharak utaltak arra, hogy itt valami finomság készült... Az íze kicsit a narancshéj-darabkás csokira emlékeztet, igazán jó párosítás ez így; de ha valakinek mégsem jön be, akkor (egyrészt nem hiszem, hogy lehetünk barátok, másrészt) próbálja ki az eredeti verziót, és készítse vízzel – ugyanolyan finom habos mousse állagot kap, és biztos vagyok benne, hogy szintén nagyon finom!

Műhelytitok: Kisbogár és Praliné Zsuzsi nem véletlenül írták, hogy a csokinak és a víznek egyforma hőmérsékletűnek kell lennie, mikor összekeverjük őket – ha a két összetevő nem egyforma meleg, összeugrik a csoki. Ezen az erőteljes habverős keverés segíteni fog, de én (idő hiányában) nem szerettem volna mindent összemelegíteni, ezért egy cselt vetettem be: miután a csoki felolvadt, a narancslé felét hozzáöntve egy kicsit melegítettem még rajta, így könnyebb volt elkeverni, és hamarabb is hűlt le a keverék (pláne, miután a maradék narancslevet is hozzáöntöttem – ez a trükk akkor jön igazán jól, ha a reggeli nagy rohanás közepette állunk neki mousse-t készíteni :) ). Én frissen facsartam a narancslevet, minél több rosttal, de biztos vagyok benne, hogy dobozos narancslével is ugyanúgy elkészíthető.

narancsos csokimousse (1)

Narancsos csokoládémousse

Hozzávalók:
(két személyre)

  • 50 g étcsokoládé
  • 50 ml narancslé (lehetőleg friss narancsból, rostosan)

Az étcsokoládét a narancslével megolvasztjuk, közben kézi habverővel kevergetjük.

Előkészítünk két másik tálat: a nagyobba jeges vizet öntünk, ebbe helyezzük bele a kisebbet.

Ha megolvadt a csokoládés keverék, és szép egyneművé kevertük, átöntjük a jeges vízbe állított tálba, és kézi habverővel vagy elektromos mixerrel (legkisebb fokozatra véve) kissé felhabosítjuk.

Likőrös poharakba töltjük, néhány órára hűtőbe tesszük.

Tipp: Ha sietünk, előbb a csokoládét olvasszuk meg magában, ehhez óvatosan öntsük hozzá a narancslé felét, és csak annyira melegítsük össze erős keverés mellett, amennyire az összekeverhetőség miatt muszáj. Ezután már könnyű lesz a maradék narancslével elkeverni. Jeges vizes tálba állítva habosítsuk fel, töltsük kis poharakba.

Forrás:  Kisbogár és Praliné Zsuzsi

narancsos csokimousse (3)

A bejegyzés trackback címe:

https://sweethomebakes.blog.hu/api/trackback/id/tr6316263984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólam...

profil_2021_1.jpg

Egy Budapestre költözött, vidéken felnőtt leányzó vagyok, aki lehet, hogy egy kicsit pályát tévesztett, mert bár kicsi gyermekkora óta a Nagymamája konyhájában csodálta a torták, fánkok és derelyék elkészítésének csodás folyamatát, valahogy mégis mérnök lett belőle. Legalábbis először.

Aztán ahogy jöttek a sikerek, rájöttem, hogy az én utam más. Azóta már cukrász is vagyok :) 

A bővebb sztorit ide kattintva olvashatod!

Facebook-on is megtalálsz

Kövess Instagramon is!

Rövidítések

  • ek. - evőkanál
  • tk. - teáskanál
  • mk. - mokkáskanál
  • cs. - csomag

Címkefelhő

áfonya (3) alma (19) aquafaba (1) árpa (1) aszalt barack (1) aszalt gyümölcs (7) babapiskóta (2) bacon (2) banán (4) barack (5) bazsalikom (2) bodza (1) bors (2) burgonya (1) búzacsíra (1) citrom (11) cseresznye (1) csokoládé (63) datolya (3) dió (15) earl grey (1) édesburgonya (1) élesztő (10) eper (10) eritrit (1) fagyi (6) fahéj (40) fehér csokoládé (14) feta (3) fokhagyma (2) földimogyoró (21) füge (3) fűszeres (33) gabona (2) ganache (1) gasztroajándék (26) gesztenye (1) goji (1) görög joghurt (2) graham liszt (2) gyömbér (18) gyümölcs (69) hagyma (2) hús (1) húsvét (15) joghurt (11) kakaó (17) kandírozott narancshéj (2) karácsony (69) karamell (14) kardamom (7) kávé (2) kefir (2) keksz (14) kókusz (5) konyak (2) körte (4) kovász (1) krémsajt/mascarpone (32) lekvár (2) levendula (1) likőr (1) magvak (2) mák (11) málna (3) mandula (1) marcipán (1) mazsola (16) meggy (8) méz (8) mézeskalács (6) mikrozöld (3) mogyoró (9) mogyoróvaj (1) mustár (1) müzli (3) napraforgó (2) narancs (8) nektarin (1) nyár (62) Nyereményjáték (1) ősz (64) pesto (1) petrezselyem (2) pezsgő (1) pisztácia (2) rebarbara (3) répa (1) ribizli (5) ricotta (6) rizs (2) ropi (1) rozs (2) rum (3) sajt (4) (1) spárga (1) sűrített tej (1) sütőtök (5) szegfűszeg (10) szerecsendió (9) szilva (3) szilveszter (2) tápióka (1) tavasz (33) tej (34) tejföl (13) tejszín (24) tél (84) teljes kiőrlésű liszt (5) tojás (31) tojásfehérje (2) tökmag (1) tonka (1) turmixok (2) túró (17) ünnep (20) vaj (1) vanília (40) video (1) vörösáfonya (7) zab (30) zöldség (1) smoothie-k (1)

Legújabb kommentek

  • SweetHome Bakes: @LanguageLover: De jó ezt hallani, örülök, hogy tetszik! Köszönöm a visszajelzést (2021.10.24. 16:39) Sütőtökös brownie
  • Bojtošová Mária: Isteni finom ez a torta, kettőt készitettem egyszerre. Egyet a családnak, egyet a kollégáknak. Min... (2020.08.24. 21:32) Almás csokitorta sós mogyorós karamellel
  • SweetHome: Ez igazából ízlés kérdése, ezt a brownie-t egy kicsit édesebbre készítettem, ezért van benne 200 g... (2018.05.07. 14:10) Ronda, de finom: Fűszeres boci brownie

Szerzői jog

Az oldalon található bejegyzések (a szövegek és a képek is) szerzői jogi védelem alatt állnak.

Bármilyen tartalmat szeretnél leközölni a blogomról, előzetesen keress meg emailben: SweetHomeBakes.Bp@gmail.com

Ha csak a receptet szeretnéd megosztani valakivel, kérlek, a bejegyzés linkjét küldd át/oszd meg! Köszönöm! :)

süti beállítások módosítása