Ez a süti még a múlt héten készült, vendégségbe vittük egy barátunkhoz vacsorára. Rengeteget agyaltam azon, hogy milyen brownie-t süssek - bár már az is valami, hogy annyit tudtam, hogy brownie-t szeretnék, aminek pedig két nagyon egyszerű oka van: jól szeletelhető akár pici szeletkékre is, valamint…
Kezd megint ősz lenni. Mondhatnám, hogy sajnálom - de őszintén? Olyan jó, hogy már nincs 40 fok! Annyira jó, hogy ki tudok ülni egy padra megírni ezt a bejegyzést úgy, hogy közben nem sülök meg. Sőt, a kutyus buksiját is tudom simogatni, mert most már ő sem menekül az árnyékba fetrengeni egész nap,…
Néha egy pillanat csak, mikor eszembe jut hogy hogyan-milyen sütit szeretnék csinálni, máskor pedig napokig csak az jár a fejemben, hogy zabpehely és karamell – de hogyan? és mivel? Ok, nyilván nem egész nap ezen gondolkodtam, de kellett aludnom rá egy-két napot, mire rájöttem: almával és csokival,…
Október utolsó napjaiban történt. Mikor jöttem ki a munkahelyemről, ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott az a tipikus fűtésszag. Tudom, kicsit sem hangzik romantikusan... Nem is az. Nem is jó illatú. De mégis, ha csak néhány másodpercre is, olyan karácsony hangulatom lett, mint amilyen így októberben…