Ha kérdezni, írni szeretnél…
Facebook oldalamat itt találod, ez az instagram oldalam, az e-mail címem pedig SweetHomeBakes.Bp@gmail.com. (Facebook üzenet helyett érdemes inkább emailt írnod, mert az utóbbit biztosan megkapom.)
Erdődi Zsófi vagyok, a SweetHome Bakes blog szerzője, cukrász.
Mérnökből lettem cukrász - kicsit hosszú út vezetett idáig :)
Az alapokat, amiket könyvből nem lehet megtanulni, még gyerekkoromban tanította meg nekem a nagymamám. Már akkor én akartam készíteni a piskótát, amikor még alig értem fel az asztalt, mindig lenyűgözött, ahogyan a nagymamám a pogácsákat szaggatta, ahogy a tortákat díszítette. Persze én is mindent ki akartam próbálni, én is azt akartam csinálni, amit ő... Eleinte meg tudott győzni, hogy inkább csak nézzem, de idővel egyre több mindenbe nyúlhattam bele én is, egyre több dolgot próbálhattam ki, és ő tanított engem, kezembe adta a mozdulatokat, a kelt tészta állagát és még ezer más dolgot.
Hogy ezek után hogy lettem mégis mérnök? Jó kérdés :) Fizika, kémia és matek, ezek voltak a kedvenc tárgyaim, suhanc kis gimisként pedig még olyan keveset lát az ember a jövőjéből. Nagyon vészesen egyébként nem nyúltam mellé: a Közlekedésmérnöki Kar a BME-n egy igen szerteágazó, általános mérnöki tudást ad. Az élet pedig tiszta fizika, a sütés kémia - nagyon sok párhuzam van a két szakma közt.
A sütés végig a hobbim maradt, amire hol több, hol kevesebb időm jutott. A gondolataim mindig a sütik felé kalandoztak, gyűjtöttem a recepteket, de a suli, majd később a munka mellett egyre kevesebb időm maradt a sütésre. 2014 őszén jött el az a pont, amikor úgy éreztem, hogy ez nem mehet így tovább: tudtam, hogy kell valami, ami visszahozza a sütést a mindennapjaimba, és ennek a legegyszerűbb módja az, ha elkezdek írni egy sütis blogot.
A blogom neve SweetHome, így, egybeírva; a név arra utal, hogy mit szeretek a sütésben és a sütikben: azt, hogy az otthon érzését hozzák el. A Bakes kiegészítés egy blogköltözés kapcsán került a névbe, kihangsúlyozva, hogy itt minden a sütésről szól.
A régebben lerakott alapokra, kövekre a blog indítása után tudtam igazán elkezdeni építkezni, ekkor kezdtem el igazán fejlődni, sok-sok olvasással, utánajárással, de legfőképp rengeteg sütéssel. Ezernyi jó dolog történt velem azóta, helyezéseket értem el különféle versenyeken, megszereztem a cukrász OKJ képesítésemet.
Szeretek új dolgokat kipróbálni, de elmélyülni is szeretek egy-egy témában, megvizsgálni a dolgokat több szemszögből is. Imádom azt a folyamatot, ahogy egy új recept születik, akkor is, ha néha sok próbasütés, többlépcsős tökéletesítés kell ehhez.
Fontosnak tartom a minőségi alapanyagok használatát, jót csak jóból lehet létrehozni.
Az én stílusom valahol félúton van az otthonos sütemények és a modern desszertek között. Szerintem egy jó sütemény szép és finom is egyben; és lényeges, hogy egyik se menjen a másik rovására.
A blogommal szeretném megmutatni a házi sütik és az otthoni sütés szépségét, és hogy otthon is lehet nagyon finom és csodaszép tortákat sütni. Szeretném, ha minél többen megtapasztalhatnák a sütés örömét - mert biztos vagyok benne, hogy sütni bárki tud, maximum még ő nem tud róla ;)
Tortákat, szeletes sütiket, brownie-kat, pitéket találsz legnagyobb számban a blogon, de akad itt minden, ami finom. A hagyományos süteményeken kívül van néhány valamilyen mentes, például tej- és tojásmentes vagy cukormentes receptem is - az ilyen sütik esetén fontosnak tartom, hogy a mentességet ne lehessen érezni a végeredményen.
Mik történtek velem a blogom indítása óta?
- Részt vehettem a Süti vagy nem süti szakácskönyv elkészítésében (2015).
- A Food Network receptversenyén a citromos máktortám bekerült a legjobb 15 közé (2016).
- A Nagyi Titka bloggerversenyén (amire ezzel, ezzel és ezzel a sütivel neveztem) workshop részvételt nyertem (2016).
- Beválasztották egy receptem a Kifőztük magazin 7. születésnapi számába (2017, datolyás pohárkrémem brownie-val),
és a 2019 decemberi számban is megjelent 6 receptem, ekkor lettem állandó tagja a Kifőztük csapatnak. - 3. helyezést ért el egy tortám a TEKA receptversenyén gasztroblogger kategóriában (2017, pisztáciás sárgabaracktorta).
- Megszereztem a cukrász OKJ képesítésemet (2017).
- Felkértek felajánlónak a Segítsüti jótékonysági sütiárverésre (2017-től).
- Szerepeltem az Ínyenc magazinban (2018. évi 1. szám), és a Vidék Íze magazinban (2019 decemberi szám).
- A munkám eddigi legnagyobb elismerése pedig 2018-ban ért, mikor az én tortám nyerte az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által szervezett a Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyt. A háziverseny szempontrendszere megegyezik a Magyarország Cukormentes Tortája versenyével, a tortákat szakmai zsűri értékeli, egyetlen különbség, hogy a háziversenyre hobbicukrászok nevezhetnek. A nyertes tortával szerepeltem élő adásban az ATV-ben, készült velem interjú az NLCafé-n, és persze én magam is megírtam az élményeimet a verseny kapcsán. Az eseményről készült fotókat ide kattintva megnézheted az Egy Csepp Figyelem Alapítvány facebook oldalán. Még néhány online cikk jelent meg ezzel kapcsolatban itt, itt és itt.
- 2019-ben kezdtem el sütis workshopokat tartani, ahol több tippet-trükköt meg tudok osztani a résztvevőkkel, mint ami egy recepttel, illetve egy blogbejegyzésben átadható. A workshopjaimat a facebook oldalamon hirdetem meg, ide kattintva tudod megnézni a közeljövőben tartandó alkalmakat.
Ha kíváncsi vagy a blog fejlődésére, nézd meg
a 2015-ös, a 2016-os, a 2017-es, a 2018-as, a 2019-es és a 2020-as évről írt összefoglalómat.
Ha pedig rólam szeretnél még egy kicsit többet megtudni, olvasd el
a nagyszüleimről írt rövid írásomat a Napi Kincsek Tárháza blogon megjelent bejegyzésben, ami rajtuk keresztül kicsit rólam is szól.