Néha egy pillanat csak, mikor eszembe jut hogy hogyan-milyen sütit szeretnék csinálni, máskor pedig napokig csak az jár a fejemben, hogy zabpehely és karamell – de hogyan? és mivel? Ok, nyilván nem egész nap ezen gondolkodtam, de kellett aludnom rá egy-két napot, mire rájöttem: almával és csokival, kis szeletkék formájában.

Ebben a sütiben a lágy almakrémet egy omlós, de kellően tömör zabpelyhes linzer tartja meg, az alma kicsit fanyar ízét a vajkaramella édessége nagyon jól ellensúlyozza, de az étcsokoládé kesernyés íze nem engedi, hogy a túl édes ízvilágba essünk át, ráadásul a csoki roppanóssága remek kontrasztban áll az almakompót selymes krémességével. Azt hiszem a „nagyon jó lett” kifejezés nem elég arra, hogy leírjam, milyen is ez a süti!

A zabpehely linzer formát kapott egy nagyobb tepsi alján, ezen simogattam el egy vékony réteg vajkaramellát. Most először csináltam vajkaramellát, de már bánom hogy csak egy adaggal készítettem, nem számítottam rá hogy ilyen finom a házi vajkaramella, mert egyébként annyira nem vagyok érte oda, de hű... ez langyosan nagyon jó! És olyan illatot csinál a konyhában, hogy legszívesebben most azonnal mindet bekanalazná az ember, de hát akkor mi lesz a sütivel... Erősen koncentráltam arra, hogy „ez egy nagyon jó süti lesz, ez egy nagyon jó süti lesz, nem eszem meg a hozzávalókat, nem eszem meg a hozzávalókat”, így a vajkaramella megúszta, és elterülhetett a zabpelyhes linzeren.

A vajkaramella receptjét egyébként a Mindmegettén találtam, ahol csak annyit tudtam meg, hogy Zenelany receptje, így a forrást nem tudtam „végiggöngyölíteni”, de az is lehet, hogy csak itt jelent meg. A recept 4 dkg vajat ír, nálam ez 3-ra csökkent, abból a lírai okból kifolyólag, hogy ennyi volt a hűtőben. :) Pontosabban a fagyasztóban volt még, mert szeretek előre raktározva vásárolni, de onnan frissen kivéve nem olyan egyszerű ám levágni róla a kívánt mennyiségű vajdarabkát... Legalábbis ha valami olyan kemény, hogy ha leejteném a lábamra akkor nagyon fájna, akkor én azt nem kezdem el farigcsálni, így egy deka vajjal kevesebb került a vajkaramellámba – lehet ez volt az egyik oka annak, hogy ennyire tetszett nekem a vajkaramella, ellentétben bolti társaival.

A vajkaramellára sűrített almakompót került, gyömbérrel és vaníliával: a gyömbér élénkíti kicsit az almaízt, a vanília pedig összeköti a kompótunkat a zabpelyhes linzerrel – mondtam már, hogy a vaníliától milyen finom illatos lesz a zabpelyes linzer? Hm... nagyon jó, miközben sül, csak úgy dől a sütőből a vaníliaillat... Azt hiszem idén tavasszal a vanília a kedvenc fűszerem. :)

Végül egy kis étcsokoládéval becsíkoztam az egészet, ugyanis egyenletesre simítani a csokit az almakompót tetején lehetetlenség, ezért maradt ez a rendezetten rendetlen csokicsíkozás. A lágy almakrémen roppanós csokiréteg miatt ugyan nem ez a világ legszebben szeletelhető süteménye, de könnyen lehet, hogy a legfinomabb! Nézzük is a pontos receptet!

Vajkaramellás-almás szelet

Hozzávalók:

 a zabpelyhes linzerhez:

• 250 g zabpehely
• 200 g finomliszt
• 250 g hideg vaj
• 100 g porcukor
• ½ mk. őrölt vanília
• 2 tojás sárgája
• 3-4 ek. hideg víz
• csipet só

a vajkaramellához:

• 25 dkg cukor
• 5 dl tej
• 3 dkg vaj

az almakompóthoz:

• 5-6 db közepes méretű alma
• kb. 3 ek. cukor
• ízlés szerinti mennyiségben őrölt gyömbér és vanília
• 6 csapott ek. étkezési keményítő

a tetejére:

• 200 g étcsokoládé

Először a zabpelyhes linzert készítjük el, ehhez a hozzávalókat gyorsan összedolgozzuk – először csak 3 ek. vízzel, és ha akkor sem áll össze az egész egy nagy gombóccá, ha már jól átgyúrtuk, akkor tehetünk hozzá még kevés vizet (egyszerre csak kb. fél kanállal). Nem baj, ha nem könnyen nyújtható; a lényeg, hogy már ne legyenek benne látható méretű vajdarabkák, és egy gombóccá össze tudjuk tapasztani az egészet. Ekkor egy nagyobb, sütőpapírral kibélelt tepsi aljára tesszük, és egyenletesen szétnyomkodjuk. 200ºC-os sütőben átsütjük, akkor van kész, ha a szélén kezd kicsit barnulni – a zabpelyhes linzert ugyanis megéri kicsit jobban megsütni, mert egyébként hajlamos kissé lisztízű maradni; viszont csak a széle fog majd barnulni, ha a közepes is barna, akkor már túlsütöttük. Tegyük félre hűlni.

Miközben sül a linzer, elkészíthetjük a vajkaramellát: a tejet keverjük össze a cukorral, és egy triplaaljú lábasban közepes tűzön kezdjük el főzni. Ha felforrt, vegyük kicsit lentebb a tüzet, hogy folyamatosan, de csak kicsit forrjon a cukros tejünk. 5 percenként keverjük meg, majd mikor már kezd kicsit sűrűsödni, kicsit gyakrabban is keverhetjük. Kb. 50-60 perc alatt sűrűn folyós karamellkrémet kapunk majd, akkor van kész, ha már kezd kicsit karamell-szerű lenni a színe (de nem lesz nagyon sötét a tej miatt), és kezd elválni a lábas falától. Ekkor vegyük le a tűzről, és keverjük bele a vajat, majd oszlassuk el egyenletesen a kisült zabpelyhes linzer tetején. (Eleinte keménynek tűnik a vajkaramella, de ne aggódjunk, az almakompót fel fogja majd puhítani.)

Amíg hűl a vajkaramella, elkészíthetjük az almakompótot. Ehhez az almákat hámozzuk meg és vágjuk apró kockákra (3-4 mm-es kis darabkákra, de akár le is reszelhetjük), majd tegyük fel főni annyi vízzel, amennyi bőven ellepi (nekem 8 dl kellett hozzá). Főzzük puhára az almát, majd ízesítsük gyömbérrel, vaníliával és cukorral (kóstolással ellenőrizzük hogy finom-e, a különböző almafajták miatt lehet hogy több fűszer és cukor kell majd). A keményítőt egy külön kis tálban keverjük csomómentesre egy kevés vízzel, majd adjuk hozzá a forrásban lévő almakompóthoz, miközben folyamatosan keverjük azt. Forraljuk fel újra, és sűrítsük be (de ne forraljuk sokáig). Egyenletesen terítsük el a vajkaramella réteg tetején, és jól hűtsük le (legjobb egy éjszakán át hűtőben tartani).

Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét, és villával vagy ecsettel csíkokban vigyük fel a süti tetejére (ne érjünk hozzá a sütihez, csak egy centivel felette mozgassuk minden irányban, hogy mindenhová jusson csoki).

A vajkaramella receptje a Mindmegette oldalról származik.