A látszat csal: a képen látható halványsárga torta bizony egy máktorta! A mák dominál benne, majdnem az egész mákosan sötét, de hogy ne legyen unalmas az összkép, két másik összetevőt is kapott maga mellé a mák...
Az alapötletet az adta, hogy az ünnepelt, aki május 1-jén lett kerek 60 éves, imádja a mákot, ezért szerettem volna olyan tortát sütni neki, ami bővelkedik mákban.
Máktorta készítésekor két veszéllyel kell számolnunk: az egyik, hogy unalmasan mákos lesz - gondolj bele, már egy mákos gubához is jár a vanília szósz, hogy érdekesebb legyen a dolog. A másik, hogy a mák hajlamos kicsit szárítani, ezért teszünk pl. a máklepényre lekvárt és a mákos tésztára mézet. Ez a két dolog járt a fejemben, mikor inspiráció után kutattam a neten és szakácskönyvekben. Azt hiszem sikerült megtalálnom a megoldást a két buktató elkerülésére, a végeredmény tetszett az ünnepeltnek és a vele ünneplőknek is.
Nézzük meg közelebbről, hogy is néz ki a torta:
- Az alapja egy szép magas mákos tortalap, amit lapjában kettévágtam.
- Az alsó tortalapra meggy került, amit pürésítve-besűrítve, vékony rétegben kentem a tortalapra.
- Erre a meggykrémre egy másik krém került: egy sűrűre főzött, töményen mákos puha mákkrém - ha már máktortát eszünk, legyen benne mák is rendesen! :)
- A krémek tetejére visszakerült a mákos tortalap teteje.
- Végül a tortát majd egy centi vastagságban lemon curd-del ízesített, tejszínes mascarpone krém fedi, és hasonló krémmel kentem át a torta oldalát is. A lemon curd azért nagyon jó, mert intenzív citromízt ad a krémnek, ami igazán pikánssá teszi azt, viszont mivel ez egy sűrű krém, nem fog elázni a tortánk a citromtól.
Képet sajnos nem sikerült készítenem a belsejéről, de segítek még kicsit, hogy el tudjátok képzelni, milyen lett: mikor eszed, érzed hogy mákos, nagyon-nagyon mákos, de a habkönnyű citromkrém enyhít a mák tömörségén, krémessé, selymesebbé teszi az összképet. Az egyszerre édes és savanykás meggy pedig egy kis csalafintaságot visz a tortába, bár csak egy vékony réteg, hogy ne legyen minden nagyon meggyes, de enélkül a meggy nélkül unalmas lenne az egész torta. A krémesebbé tételben is segít a meggy egyébként, csakúgy, mint a mákkrém – a tortának tehát nemcsak a teteje, de a teljes keresztmetszete egyenletesen krémes és tartalmas. Röviden összefoglalva: baromi jó lett! :) Nézzük a receptet!
Máktorta lemon curd-del
Hozzávalók:
a tortalaphoz:
- 15 dkg mák
- 2 nagy tojás
- 15 dkg cukor
- 2 dl tej
- 15 dkg liszt
- 2 csapott tk. sütőpor
a meggykrémhez:
- meggybefőttből kimérve 2,5 dl + annyi befőttlé, amennyi ellepi
- 3,5 ek. étkezési keményítő
a mákkrémhez:
- 10 dkg mák
- 8 dkg cukor
- 1 dl tej
- 1,5 ek. étkezési keményítő
a citromkrémhez:
- 500 g mascarpone
- 200 g tejszín
- 3 nagy ek. + 3-4 tk. lemon curd (recept itt)
- 1 tk. zselatin
A tortalaphoz a mákot 10 dkg cukorral megdaráljuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, hozzáadjuk a maradék cukrot, majd a tojások sárgát is. Ehhez (már kisebb fokozaton keverve) felváltva keverjük a darált cukros mákot, a tejet és a sütőporral elkevert lisztet, óvatosan keverjük csomómentesre - a hab összébb fog kicsit esni, de ez nem baj, fontos, hogy csomómentesre keverjük. A tésztát egy ∅23 cm-es tortaformába öntjük, és 180-on tűpróbáig sütjük (kb. akkor jó, mikor már kicsit pirult a teteje).
Ha kész, rácson hűtjük; langyosan már lapjában kettévághatjuk, hogy gyorsabban hűljön.
A meggykrémet akkor készítjük el, ha már kisült a tortalap. Ehhez a meggyet a befőttlével kimérjük és leturmixoljuk (kis darabkák maradhatnak benne). Az étkezési keményítőt egy lábasba kimérjük, előbb néhány kanál meggypürével csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a többi meggyet is. Közepes lángon elkezdjük főzni, sűrűsödni fog, ha felforrt, kész van. Ekkor kenjük el egyenletesen az alsó tortalapon.
A mákkrémhez a mákot és a cukrot összekeverjük, megdaráljuk. A keményítőt egy kevés tejjel csomómentesre keverjük, a többi tejet felforraljuk. A forralt tejben elkeverjük a darált cukros mákot, és folyamatos keverés mellett, vékony sugárban hozzáadjuk a keményítős tejet is. A keveréket újraforraljuk, majd a meggykrém tetején egyenletesen elsimítjuk. Amíg a citromkrém készül, hagyjuk így hűlni.
A citromkrémhez írt mascarpone negyedét tegyük félre, a torta oldalának bevonásához kell majd. A maradékból egy-két kanálnyit keverjük el a 3 evőkanál lemon curd-del és a zselatinnal, tegyük még félre. A tejszínt verjük habbá. A zselatinos keveréket folyamatosan keverve langyosítsuk meg, nem szabad forralni, ha érezhetően meleg, mikor belenyúlunk az ujjunkkal, és a keverékben már nem látszanak a zselatin kis szemcséi, már biztos hogy jó. Ekkor több részletben hozzákeverjük a mascarpone ehhez a krémhez számított részét, majd óvatosan, szintén több részletben a tejszínhabot. A tortalap felső részét ekkor tesszük vissza a krémekkel kent alsó részre, majd az egészet visszatesszük a kapcsos tortaformába vagy tortagyűrűbe. A torta tetején egyenletesen eloszlatjuk a citromos krémet, és szépen elsimítjuk. Éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap kivesszük a tortát a formából. A félretett mascarponét elkeverjük kevés (először 2 teáskanál, majd teáskanalanként adagolva) lemon curd-del úgy, hogy ugyanolyan színe legyen, mint a tortán lévő citromkrémnek (a krémből egy kiskanálnyit a torta mellé tartunk, hogy ellenőrizzük a színét - de szerencsére a világos sárgát könnyen el lehet találni). Ezzel a krémmel körben befedjük a torta oldalát.
Tipp: • Ha a lemon curd-öt (recept itt) a torta készítésekor főzzük meg, akkor a tortalap sütőbe tolásakor érdemes hozzálátni - amíg sül a piskóta, elkészülünk vele.
• Ha nem szeretnénk bajlódni a tortakrém elsimítgatásával, akkor csak nagyjából egyenletesen oszlassuk el azt a tortán, majd egy kanál hátuljával paskolgassuk meg, ettől borzas, sünis lesz.
Forrás: A tortához ötleteket az Édesem blogról merítettem (Inkább fanyar: Máktorta), de változtattam a recepten. A mákos tortalap receptje Horváth Ilona Szakácskönyvből származik (máklepény), kicsit csökkentve az adagot.
Update: Ezzel a tortával a Food Network 2016-os receptversenyén bekerültem a legjobb 15 közé. Ezúton is köszönöm a szavazatokat! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.