Roppanós bonbon villámgyorsan, 2 hozzávalóból

Igazi last minute elkészíthető gasztroajándék, egészen professzionális kinézettel, pedig gyerekjáték elkészíteni (de komolyan, nyugodtan próbáljátok ki gyerekekkel is, csak a csokiolvasztást hagyjátok meg felnőtt fennhatóság alatt), és nagyon-nagyon-nagyon finom.

bonbon (2)

Ezeket a falatnyi kis bonbonokat Mikulásra készítettem, december 5-én késő délután, és még este be is tudtam őket csomagolni, pedig nem tettem hűtőbe, mert féltem, hogy ha túl gyorsan szilárdul meg a csoki, akkor nem lesz olyan szép a színe. Nem tudom miért szokott hűtőben foltosan kifehéredni, de néhányszor már tapasztaltam, ezért azóta csak szobahőmérsékleten hűtöm a csokikat - de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezek a bonbonok egy 22-23, max 25°C-os szobában pihentek szilárdulás céljából, akinél ennél melegebb van, annál kicsit több időre lehet szükség, viszont mivel tényleg szupergyorsan elkészíthető, simán megéri belevágni. :)

Olyan nagyon finom, hogy gyorsan is fogy, viszont egy adagból nekem 63 db kis bonbon lett, tehát van miből fogynia, ennyit senki nem fog egyből a karácsonyfa alatt eltüntetni. (De meg fogja próbálni, az biztos... :) )

Két hozzávalóból áll az egész: csokiból és müzliből. Ennyi, más nem is kell hozzá. Én házi készítésű müzliből készítettem, de bolti müzlivel is tökéletes - a lényeg, hogy előtte kóstoljuk meg a müzlit, teszteljük az ízét. :) Amire még érdemes figyelni: mielőtt kidobjuk a csoki (és a müzli, ha boltban vettük) csomagolását, nézzük meg a lejárati dátumot (házi müzli esetén kb. 4 héttel számolhatunk, de ez is függ a hozzávalók lejárati dátumától - ó, de szép spirál ez!), amelyik hamarabb lejár, addig lesz fogyasztható a bonbon is (a csoki nem áztatja el a müzlit, ezért nem romlik gyorsabban). De térjünk a tárgyra: jöjjön a recept! :)

bonbon (1)

Roppanós bonbon villámgyorsan

Hozzávalók:
(60-65 db-hoz)

  • 12 ek. müzlikeverék (házi készítésűvel lesz igazán finom)
  • 200 g csokoládé (én tejcsokoládéval készítettem, de étcsokival és fehércsokival is működik)

A csokoládét gőz fölött megolvasztjuk, hozzáadjuk a müzlit, és jól elkeverjük, hogy a müzli minden kis darabkája csokis legyen. A csoki-müzli keverékből sütőpapírra kiskanállal kis halmokat teszünk, bonbonformára igazítjuk úgy, hogy ne legyen túl lapos, és hagyjuk kihűlni, hogy a csokoládé megszilárduljon.

Száraz, hűvös helyen, papír- vagy fémdobozban tároljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://sweethomebakes.blog.hu/api/trackback/id/tr5816264080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólam...

profil_2021_1.jpg

Egy Budapestre költözött, vidéken felnőtt leányzó vagyok, aki lehet, hogy egy kicsit pályát tévesztett, mert bár kicsi gyermekkora óta a Nagymamája konyhájában csodálta a torták, fánkok és derelyék elkészítésének csodás folyamatát, valahogy mégis mérnök lett belőle. Legalábbis először.

Aztán ahogy jöttek a sikerek, rájöttem, hogy az én utam más. Azóta már cukrász is vagyok :) 

A bővebb sztorit ide kattintva olvashatod!

Facebook-on is megtalálsz

Kövess Instagramon is!

Rövidítések

  • ek. - evőkanál
  • tk. - teáskanál
  • mk. - mokkáskanál
  • cs. - csomag

Címkefelhő

áfonya (3) alma (19) aquafaba (1) árpa (1) aszalt barack (1) aszalt gyümölcs (7) babapiskóta (2) bacon (2) banán (4) barack (5) bazsalikom (2) bodza (1) bors (2) burgonya (1) búzacsíra (1) citrom (11) cseresznye (1) csokoládé (63) datolya (3) dió (15) earl grey (1) édesburgonya (1) élesztő (10) eper (10) eritrit (1) fagyi (6) fahéj (40) fehér csokoládé (14) feta (3) fokhagyma (2) földimogyoró (21) füge (3) fűszeres (33) gabona (2) ganache (1) gasztroajándék (26) gesztenye (1) goji (1) görög joghurt (2) graham liszt (2) gyömbér (18) gyümölcs (69) hagyma (2) hús (1) húsvét (15) joghurt (11) kakaó (17) kandírozott narancshéj (2) karácsony (69) karamell (14) kardamom (7) kávé (2) kefir (2) keksz (14) kókusz (5) konyak (2) körte (4) kovász (1) krémsajt/mascarpone (32) lekvár (2) levendula (1) likőr (1) magvak (2) mák (11) málna (3) mandula (1) marcipán (1) mazsola (16) meggy (8) méz (8) mézeskalács (6) mikrozöld (3) mogyoró (9) mogyoróvaj (1) mustár (1) müzli (3) napraforgó (2) narancs (8) nektarin (1) nyár (62) Nyereményjáték (1) ősz (64) pesto (1) petrezselyem (2) pezsgő (1) pisztácia (2) rebarbara (3) répa (1) ribizli (5) ricotta (6) rizs (2) ropi (1) rozs (2) rum (3) sajt (4) (1) spárga (1) sűrített tej (1) sütőtök (5) szegfűszeg (10) szerecsendió (9) szilva (3) szilveszter (2) tápióka (1) tavasz (33) tej (34) tejföl (13) tejszín (24) tél (84) teljes kiőrlésű liszt (5) tojás (31) tojásfehérje (2) tökmag (1) tonka (1) turmixok (2) túró (17) ünnep (20) vaj (1) vanília (40) video (1) vörösáfonya (7) zab (30) zöldség (1) smoothie-k (1)

Legújabb kommentek

  • SweetHome Bakes: @LanguageLover: De jó ezt hallani, örülök, hogy tetszik! Köszönöm a visszajelzést (2021.10.24. 16:39) Sütőtökös brownie
  • Bojtošová Mária: Isteni finom ez a torta, kettőt készitettem egyszerre. Egyet a családnak, egyet a kollégáknak. Min... (2020.08.24. 21:32) Almás csokitorta sós mogyorós karamellel
  • SweetHome: Ez igazából ízlés kérdése, ezt a brownie-t egy kicsit édesebbre készítettem, ezért van benne 200 g... (2018.05.07. 14:10) Ronda, de finom: Fűszeres boci brownie

Szerzői jog

Az oldalon található bejegyzések (a szövegek és a képek is) szerzői jogi védelem alatt állnak.

Bármilyen tartalmat szeretnél leközölni a blogomról, előzetesen keress meg emailben: SweetHomeBakes.Bp@gmail.com

Ha csak a receptet szeretnéd megosztani valakivel, kérlek, a bejegyzés linkjét küldd át/oszd meg! Köszönöm! :)

süti beállítások módosítása