Kandírozott narancshéj

Kicsit hullámzó a karácsonyi hangulat most nálam: a sütik, illatok és a karácsonyi zene ugyan megteszi a hatását, de olyan nagy a rohanás, sok a meló és kevés időm marad pihenésre, hogy a fáradtság miatt néha kiürül nálam a karácsonyi hangulat küblije, és csak arra tudok koncentrálni, hogy mikor dőlhetek már be az ágyba. Hát igen, van ilyen is. :) 

A fáradtabb pillanatokban jó azért bevetni néhány pár másodperces trükköt: vacsi mellett meggyújtani egy mécsest, a kávéra szórni egy kis mézeskalács fűszerkeveréket, elropogtatni egy kandírozott narancshéj darabkát fotózás közben, este pár perc alatt kisütni az adventi kalácsomat - működik mind, bár azért remélem szenteste előtt tudok majd egy jót aludni! :)

kandírozott narancshéj (2)

Bár a kandírozott narancshéjat, amit már fotózás közben is megkóstoltam - pedig nem szoktam ilyet csinálni -, nem most készítettem, sőt, további terveim voltak vele, de az életben nem minden alakul mindig a tervek szerint (bár még ez sincs kizárva), mindenesetre biztos ami biztos, megosztom most a receptet.

A kandírozott narancshéj egyébként is egy jolly joker cucc: jó magában is, főleg ha csokiba mártjuk, de apróra törten vagy daráltan süti töltelékébe keverve vagy táblás csokiba is nagyon jól illik. Megkockáztatom, hogy a granola is finomabb tőle, nálunk épp elfogyott, de a héten szeretnék csinálni, megkóstolom majd kandírozott naranccsal is! (És majd beszámolok róla ;) )

kandírozott narancshéj (1)

Kandírozott narancshéj

Hozzávalók:

  • 8 db bio, kezeletlen narancs héja
  • 1 kg cukor
  • díszítéshez ízlés szerint: kristálycukor, csokoládé

Kandírozott narancshéjat csak kezeletlen héjú narancsból készítsünk, mivel a vegyszer néhány milliméter mélyen a narancs héjában felszívódik, mosással nem távolítható el.

A narancson a héjat először hosszában vágjuk fel, és így vegyük le a narancsról, hogy szép, szabályos narancshéj darabokat kapjunk. A héj belsejéből a fehér részt amennyire csak lehet, húzzuk le - ez a fehér rész nagyon keserűvé teheti a végeredményt, és ha túl vastagon marad benne, nem lesz szép átlátszó a kandírozott narancshéj. Ha kisebb, keskenyebb narancshéjdarabokat szeretnénk, akkor most vágjuk fel a kívánt méretre.

A szépen megtisztított héjdarabokat bő hideg vízben áztassuk legalább egy napig.

Áztatás után tegyünk fel forrni annyi vizet, amennyiben elférnek a narancshéjak. Az áztatott narancshéjat szűrjük le, és tegyük bele a forrásban lévő vízbe, 5 percig főzzük, majd szedjük ki a forró vízből.

Ezután tegyünk fel 2 liter vizet a cukorral főni, kevergessük, hogy feloldódjon benne a cukor, majd ha már forr a szirup, tegyük bele a narancshéjakat, és közepes lángon addig főzzük, amíg üvegesek lesznek a narancshéjdarabkák. Közben sűrűn kevergessük, és ha kezd elfőni róla a folyadék, de még nem főttek üvegesre a héjdarabkák, öntsünk hozzá egy kis vizet.

Ha már szép üvegesek a narancshéjdarabok, szedjük ki rácsra, és hagyjuk megszáradni. Ha cukrozott kandírozott narancshéjat szeretnénk, akkor a szirupból kiszedést követően egyből forgassuk meg őket kristálycukorban, és csak ezután tegyük rácsra. Ha csokoládéba szeretnénk mártani, akkor a kész, kihűlt és megszáradt kandírozott narancshéjakat (nem a kristálycukros változatot) mártsuk meg gőz fölött olvasztott csokoládéban.

Fémdobozba téve sokáig eláll.

Forrás: ApróSéf

A bejegyzés trackback címe:

https://sweethomebakes.blog.hu/api/trackback/id/tr5416264082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólam...

profil_2021_1.jpg

Egy Budapestre költözött, vidéken felnőtt leányzó vagyok, aki lehet, hogy egy kicsit pályát tévesztett, mert bár kicsi gyermekkora óta a Nagymamája konyhájában csodálta a torták, fánkok és derelyék elkészítésének csodás folyamatát, valahogy mégis mérnök lett belőle. Legalábbis először.

Aztán ahogy jöttek a sikerek, rájöttem, hogy az én utam más. Azóta már cukrász is vagyok :) 

A bővebb sztorit ide kattintva olvashatod!

Facebook-on is megtalálsz

Kövess Instagramon is!

Rövidítések

  • ek. - evőkanál
  • tk. - teáskanál
  • mk. - mokkáskanál
  • cs. - csomag

Címkefelhő

áfonya (3) alma (19) aquafaba (1) árpa (1) aszalt barack (1) aszalt gyümölcs (7) babapiskóta (2) bacon (2) banán (4) barack (5) bazsalikom (2) bodza (1) bors (2) burgonya (1) búzacsíra (1) citrom (11) cseresznye (1) csokoládé (63) datolya (3) dió (15) earl grey (1) édesburgonya (1) élesztő (10) eper (10) eritrit (1) fagyi (6) fahéj (40) fehér csokoládé (14) feta (3) fokhagyma (2) földimogyoró (21) füge (3) fűszeres (33) gabona (2) ganache (1) gasztroajándék (26) gesztenye (1) goji (1) görög joghurt (2) graham liszt (2) gyömbér (18) gyümölcs (69) hagyma (2) hús (1) húsvét (15) joghurt (11) kakaó (17) kandírozott narancshéj (2) karácsony (69) karamell (14) kardamom (7) kávé (2) kefir (2) keksz (14) kókusz (5) konyak (2) körte (4) kovász (1) krémsajt/mascarpone (32) lekvár (2) levendula (1) likőr (1) magvak (2) mák (11) málna (3) mandula (1) marcipán (1) mazsola (16) meggy (8) méz (8) mézeskalács (6) mikrozöld (3) mogyoró (9) mogyoróvaj (1) mustár (1) müzli (3) napraforgó (2) narancs (8) nektarin (1) nyár (62) Nyereményjáték (1) ősz (64) pesto (1) petrezselyem (2) pezsgő (1) pisztácia (2) rebarbara (3) répa (1) ribizli (5) ricotta (6) rizs (2) ropi (1) rozs (2) rum (3) sajt (4) (1) spárga (1) sűrített tej (1) sütőtök (5) szegfűszeg (10) szerecsendió (9) szilva (3) szilveszter (2) tápióka (1) tavasz (33) tej (34) tejföl (13) tejszín (24) tél (84) teljes kiőrlésű liszt (5) tojás (31) tojásfehérje (2) tökmag (1) tonka (1) turmixok (2) túró (17) ünnep (20) vaj (1) vanília (40) video (1) vörösáfonya (7) zab (30) zöldség (1) smoothie-k (1)

Legújabb kommentek

  • SweetHome Bakes: @LanguageLover: De jó ezt hallani, örülök, hogy tetszik! Köszönöm a visszajelzést (2021.10.24. 16:39) Sütőtökös brownie
  • Bojtošová Mária: Isteni finom ez a torta, kettőt készitettem egyszerre. Egyet a családnak, egyet a kollégáknak. Min... (2020.08.24. 21:32) Almás csokitorta sós mogyorós karamellel
  • SweetHome: Ez igazából ízlés kérdése, ezt a brownie-t egy kicsit édesebbre készítettem, ezért van benne 200 g... (2018.05.07. 14:10) Ronda, de finom: Fűszeres boci brownie

Szerzői jog

Az oldalon található bejegyzések (a szövegek és a képek is) szerzői jogi védelem alatt állnak.

Bármilyen tartalmat szeretnél leközölni a blogomról, előzetesen keress meg emailben: SweetHomeBakes.Bp@gmail.com

Ha csak a receptet szeretnéd megosztani valakivel, kérlek, a bejegyzés linkjét küldd át/oszd meg! Köszönöm! :)

süti beállítások módosítása