Egy korábbi Restaurant Day-en már találkozhatott ezzel a keksszel az, aki járt nálam akkor - aki pedig nem, az most elkészítheti magának! :)
Übercsokis, még csokidarabok is vannak benne, csokiimádóknak kötelező! ;)
Csokis sablée
Hozzávalók:
120-130 falatnyi darabhoz (kb. 1 kg)
- 250 g liszt
- 50 g kakaópor
- 3/4 tk szódabikarbóna
- 70 g porcukor (kb. fele vaníliás porcukor)
- 3 g só (én nagyszemű sót frissen szoktam sóőrlővel őrölni, de sópehellyel még jobb lehet)
- 250 g hideg vaj
- 130 g kristálycukor
- 250 g étcsokoládé apróra vágva
Először lisztet, a kakaóport, a szódabikarbónát és a porcukrot összeszitáljuk, hozzákeverjük a sót is, majd a vajjal összemorzsoljuk. Állítólag akkor jó, ha nem gyúrjuk túl, hanem kicsit morzsalékosan hagyjuk - nos, én ráengedtem a KitchenAidet a krémkeverő feltéttel (ezzel szoktam a kekszeket keverni), valószínű finomabb lett volna a végeredmény, ha kézzel hajtom végre ezt a műveletet, viszont már késő este volt, és miközben a gép dolgozott, én nekiestem felkockázni a csokit. Így se lett rossz ;)
Ezután a kristálycukrot keverjük hozzá, legvégül pedig az apróra vágott csokit.
A tésztából kezünkbe veszünk egy maréknyit, kb 1,5 cm átmérőjű rudacskát sodrunk belőle (vicces látvány, maradjunk annyiban, hogy ez nem az a süti, amiről jó ötlet videót vagy fázisfotókat készíteni - ha elkészíted, rájössz, hogy miért). A rudacskákat egy zacskóba téve a fagyasztóba tesszük néhány percre.
Közben előmelegítjük a sütőt 180°C-ra, és sütőpapírt teszünk két sütőlemezre (csak hogy jobban haladjon a sütögetés).
Ha a sütő már kezdi elérni a beállított hőfokot, elkezdjük a sütőlemezre pakolni a kekszeket: előveszünk egy rudacskát a fagyasztóból, kb. 1 cm széles darabokra vágjuk, és a sütőlemezre tesszük. Legyen köztük 3-4 cm hely, mert kicsit szét fognak terülni, de nem nagyon.
Egy-egy tepsi kekszet 10 perc alatt sütünk készre, ha kivesszük a sütőből, papírral együtt húzzuk át rácsra, és ott hagyjuk kicsit hűlni - forrón még ne vegyük le a sütőpapírról, mert ilyenkor még szétesnek a kekszek.
Recept forrása: Sallay Fanni: Álom sütikivitelben
Még több keksz receptet találsz ide kattintva>>
Csokis sütikhez pedig kattints ide>>
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.